Ismét elég régen jelentkeztem szalmabála kertészet ügyben, de most pótlom.
 
A báláinkba időközben bekerültek az utolsó palánták is, padlizsán és még néhány paradicsom. Az esős idő nekünk igencsak kedvezett az idén, mivel így az öntözés szükségessége minimálisra szorult.
 
És láss csodát, augusztus elején betakarítottuk az első termést, jó néhány szép paradicsom és paprika. Tisztában vagyok vele, hogy nem a világ legszebb zöldségei, de ha figyelembe vesszük, hogy semmilyen permetszert nem láttak és viszonylag kevés idő- és erőbefektetéssel kerülhet a tányérunkba, szerintem elégedettek lehetünk. Úgyhogy ma este a szalonnasütéskor el is fogyasztja a család! 🙂
 

A szalmabálák első termése

Hamarosan padlizsánokat is szüretelhetünk:

Hamarosan leszedhetjük

Virágzó padlizsán

Paprikából és paradicsomból is érkezik utánpótlás:

Paprikatövek a szalmabálában

Érik a paradicsom

Paprika

 

Szóval mindent összevetve a családi kupaktanács úgy döntött, hogy jövőre is belevágunk a szalmabála kertészetbe, csak kicsit nagyobb volumenben, mert nekünk bejött. Az biztos, hogy korábban fogunk nekilátni, mert egy kicsit csúszott a palántálás a többi tennivaló miatt.
Gyomlálni elegendő hetente egyszer és az is viszonylag könnyen megy, az öntözésre kell jobban odafigyelni, hogy ne száradjanak ki a bálák, de az idei évben ezzel nem volt gond.
Ti próbáltátok már? Mi volt a tapasztalat?

Dóra