Bár ez még az ősszel történt, de azóta nem volt időm beszámolni róla itt a blogon.
 
A történet a berlini fal leomlásával kezdődik, amely 1989-ben történt, vagyis 2014-ben volt a 25. évfordulója. Ennek tiszteletére 2011-ben egy nemzetközi kezdeményezés indult, melyhez Magyarország is kapcsolódott, 10 EU-s ország mellett. Ezek mindegyike a vasfüggöny keleti oldalán helyezkedett el, így mezőgazdaságuk is nagy hasonlóságot mutat. 

A berlini fal felhúzásakor elbontottak egy evangélikus templomot. A fal leomlása után a templom helyére emeltek egy kápolnát, aminek a kertjébe, a korábbi temető helyére rozst vetettek. Ennek a rozsnak a termését 2013-ban szétküldték annak a 11 EU-s tagállamnak, amelyek a korábbi szocilista tömb területén önállósodtak és tértek az európai útra. A rozs learatása után a termés ismét Berlinbe került, hogy a fal lebontásának 25. évfordulóján belőle “békekenyeret” süssenek.
Magyarországon épp Szarvason vetették el ezt a rozst, így a szervezők megkerestek, hogy a program jelképét készítsem el szalmából. Ez a szimbólum egy galamb, csőrében egy szál gabonával, alatta pedig egy kenyér.


A munkát a minta kirajzolásával kezdtem:

 

Békekenyér jelkép – kezdődik a munka

Az eredmény pedig ez lett:

A Békekenyér szimbóluma szalmából

 

Ami pedig külön örömet jelentett, hogy a vidékfejlesztési miniszter az én aratókoszorúmat ajándékozta a német delegációnak.

 
 
Nemrég tudtam meg, hogy azóta a koszorú egy iskola ebédlőjét díszíti Seddiner See-ben. Remélem lesz még lehetőségem hasonló alkotások elkészítésében!

Veronika